A gyermekem továbbra is szociális, csak a szociális életét hátrányosan érinti, hogy barátkozás címszóval mások arcába nevet és a nevetését bármelyik hiéna megirigyelhetné.
Nem értékeltem az évet
2020.02.10. 21:49 ramequin
mert úgyis fölényesen nyertem volna. Nincs egy horoszkópologus sem, aki megjósolta volna, hogy 2019-ben:
EGÉSZSÉG
- annyira összezavar, hogy orvosi javaslatra gyermeket kell szülnöm*, hogy elmegyek a fodrászhoz, akihez másik napra volt időpontom (mondanám, hogy a gyermek így frissen fodrászolt hajjal látott először, de egyrészt az újszülöttek még nemis látnak annyira, másrészt nem így volt, mert két napot váratott magára a gyermek és addigra a hajam minden volt, csak vállalható nem)
MUNKA
- a helyemre felvett cuki kolléganő** egy hónap előtt dobbant. a kevésbé cuki utódja szintén, így júliusig jófejségből "besegítettem" (lúzer)
SZERELEM
- kéthavonta eljutok odáig, hogy elválok***. A kötődő/válaszkész (ez a hivatalos megnevezés, amúgy kevésbé divatosan fogalmazva szeretjük a gyereket és figyelünk rá) nevelés sajnos nem kedvez a párkapcsolatoknak. ****
PÉNZÜGYEK
- a jövő Nobel-, Oscar-díjas adófizető állampolgárának nevelését a magyar állam a multis majomkodásom töredékével honorálja (alig várom a gyest).
* megindítják a szülést
** fontos szempont volt a főnökömnek
*** hát még jó, hogy nem vagyunk házasok!44!4!!
**** de most komolyan. A gyerek nem játék (mondjuk a miénk újszülöttként játékbaba méretű volt, de nyilván már akkor is okos és vicces (azt, hogy szép volt, utólag erőteljesen megkérdőjelezem)), eszméletlen fárasztó: ott van a 0-24es készenlét, meg hogy el kell dönteni, hogy akkor most falatkásan vagy pürésen táplálunk hozzá és hogy mosipelus vagy eldobhatós esetleg EC, és beadassam-e az agyhártyagyulladás elleni védőoltást és hogy adjak-e cipőt rá bentre vagy sem stb. stb. Részemről óriási respect azoknak, akik a társadalmi/családi/állami nyomás ellenére is úgy döntenek, hogy ők nem szeretnének gyereket, mert nem nekik való.
komment
Gerappa
2020.02.10. 21:21 ramequin
Hétköznaponként 16.10 és 16.30 között az ablaknál ülünk, hogy a plüssegér (fedőnevén KingKong) megcsodálhassa a közeli monstrum építését elhagyó munkásokat. Amíg ezidőtájt még sötét volt (de már nincs, éjlenéljen), akkor zajosabb sikerük volt a fényvisszaverős kabátjuk miatt (ezt mondjuk megértem, elég jól néz ki, ahogy egy tucat fénycsík vonul le az utcán). Szintén köszönet illeti a hétfő reggeli Adidas runner klub tagjait, akik f8 körül szórakoztatják a gyermeket és az apját.
komment
2019.12.24. 22:30 ramequin
- gyerek kezérôl kaját zsepi/szalvéta hiján lenyaló
- gyerek arcát megnyálazott zsepivel letörlô
anyuka.
rémálmom. Életem.
a kajamaradékát nem eszem meg. Még nem.
komment
2019.12.05. 12:29 ramequin
- hallottam a testvérétôl, hogy megszült, gratulàlok! Nagyon édes baba, jól vannak?
- igen, hasfájós sajnos, de egyébként igen
- a fiúk általában hasfájósak!
- de ô lány
hát néha kb ilyen beszélgetések zajlanak anyám és köztem. Õ tudja a gyermek nemét és ezen kìvül mindent IS.
komment
A legnagyobb kihívás
2019.11.20. 16:14 ramequin
az anyasàgban, hogy a játszóházban ne pakoljak össze mások gyereke után.*
*a vonatsíneket azért feltûnés nélkül nagyság szerint szortíroztam
komment
2019.11.08. 21:47 ramequin
A partnerem pár hónapja hazajött egy arany képkeretbe foglalt fotóval. Meggyôzhetô volt, hogy a lakásba nem illik, ìgy a garázsban rakta Ki. Én már egész hozzászoktam, hogy a hólapàt és a bringa mellôl valaki bámul.
Unatkozó kismamaként központi elosztó vagyok jófejségbôl, az “ügyfelek” a babakocsi és a pet palack gyûjtemény mellett megàllnak általában. A mai delikvens beljebb jött majd döbbenten nézte a fotót és sietôsen elköszönt.
komment
2019.11.05. 10:43 ramequin
Elmondtam a szomszédom sofôrjének, hogy mit láttam a fônöke hàza körül, majd kifejtettem, hogy a törtènés egy közeli eseménnyel is összefüggésben lehet.
Csak otthon vettem észre, hogy az arcomon nyomot hagyott a kakaós csig, igy inkább tûnhettem idiótának mint figyelmes szomszédnak.
komment
Ma
2019.10.28. 20:14 ramequin
megmutattam a gy.f.a-nak ezt. körülbelül másfél percig tartott neki ràjönni, hogy nem azért dobtam meg a videó nézettségét úgy százzal, mert olasz gesztikulálást akartam tanulni.
komment
#anyukamegijedt
2019.10.03. 11:14 ramequin
mondták kicsit szemrehányóan hétfôn hajnalban az ügyeleten, ahol azért voltunk, mert a telefonos érdeklôdésemre azt mondtàk, hogy vigyem be a gyermeket. majd megerôsítették azt, amit a telefonban kérdeztem (hànyhat-e 3* is a lenyelt váladéktól (takony))